A sivatagi róka törékeny testalkatú, a kutyafélék családjának legkisebb méretű tagja, testalakulása a sivatagi körülményekhez alkalmazkodott. Legnagyobb populációja a Szahara középső részén él, ám előfordul a hegyvidéki területeken is. A nagy füleknek a hőleadásban van szerepe, ezen kívül segítségével képes meghatározni a homok alatt mozgó zsákmány helyét. Olyannyira alkalmazkodott a sivatagi életmódhoz, hogy nem szükséges innia, az elfogyasztott növényi részek szolgálják a folyadék-utánpótlást.

A felnőtt példányok szőre vastag és selymes, hátukon sárgásbarna színű, hasukon, lábukon és pofájukon pedig fehér. A lábukat borító szőr szerepe, hogy védje őket a forró sivatagi homoktól. Ezzel szemben a fiatalok szinte teljesen fehérek. A nappalt kotorékban vészelik át. Éjjel járnak táplálék után, hallásukon kívül szaglásuk is rendkívül fejlett. Területüket vizeletükkel és ürülékükkel jelölik meg.

Mind a felnőttek, mind a kölykök kommunikációjában nagy szerepe van a gyakori és változatos hangkibocsátásoknak. A sivatagi rókák gyakran játszanak, és a felnőtt egyedek álló helyzetből képesek több mint egy méter magasra ugrani, ami nagy előnyt biztosít számukra zsákmányszerzéskor.

Családi közösségekben él, melyek maximum 10 egyedből állnak. A szaporodás az alfa-pár joga. A párzási időszak januártól februárig tart, majd átlagosan 50 nap után a nőstény világra hozza viszonylag kicsi, vak és tehetetlen kölykeit, melyekre az első két hétben folyamatosan figyel. Az apa is szerepet vállal a kölykök nevelésében azáltal, hogy táplálékot visz nekik és védelmet biztosít számukra. A sivatagi rókák 6-9 hónapos korukban válnak ivaréretté, és körülbelül 10-12 évig élnek.

Az állatkertben jelenleg egy példány sivatagi róka látható.