Bolíviai mókusmajom (Saimiri boliviensis)
Szerepel az EAZA Európai Veszélyeztetett Fajok Programjában (EEP)
A közönséges mókusmajom közeli rokona, fekete "sapkája" különbözteti meg tőle. Halálfejes majomnak is nevezik, de élénk természetéhez a mókusmajom elnevezés jobban illik. Az esőerdők lakója, elsősorban azok lombkoronájában mozog, de időnként lejön a talajra is. Főként rovarokat és gyümölcsöket fogyaszt, kisebb részben magvakkal, levelekkel, pókokkal és kisebb gerincesekkel, tojásokkal táplálkozik.
Átlagosan 40-50, ritkán akár több száz fős csapatokba is tömörülnek, amelyekben szigorú hierarchia érvényesül, és több alcsoport is kialakul bennük nem és kor alapján. A bolíviai mókusmajmok egyik fő jellegzetessége, hogy nemcsak a kölykök, hanem a felnőttek is rengeteg időt töltenek játékkal, amelyet még főemlősök körében is ritkán tapasztalnak a kutatók. Az utódokat a csoport nőstény tagjai együtt nevelik. A kölykök 4-6 hónapos korukig szopnak, 1 évesen válnak függetlenné. A nőstények 2,5-3 évesen, a hímek 5 évesen lesznek ivarérettek. Kb. 30 évig élnek.
A bolíviai mókusmajom egyike a leghangosabb mókusmajmoknak, 26 beazonosítható hívójelet használ, továbbá a kommunikáció során nagy szerep jut a szaglásnak, a tenyerükbe és lábukra vizelve hagynak szagnyomokat az ágakon. Az érzékelés tekintetében az emberhez hasonlóan látja a színeket. Ragadozói a hárpiák és az emberek. Előbbieket úgy kerüli el, hogy nagyobb csoportokat alkot, és mindig éber marad. Utóbbiak leginkább orvosi kutatási valamint kereskedelmi célok miatt fogják be.
A bolíviai mókusmajom képes két lábon járva sétálni, ami általában az anyákra jellemző, amikor kicsinyük még nem tud a hátukon lévő szőrbe kapaszkodni. Ilyenkor farkukat harmadik lábként használják, valamint az egyensúlyozásban is nagy szerepe van.
2007-ben végre megérkezhetett a fiatal hímekből álló Man-szigeti csapat, mely a nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretein belül kerülhettek Állatkertünkbe.
A bolíviai mókusmajmok örökbefogadója
Méhész Norbert
Müller Ajna
Dankovics Péter