Hírek

Felébredtek a téli álomból Állatkertünk dinoszauruszai

2017-04-11

Immár nem csak a triász, a jura és a kréta legjellegzetesebb őshüllőivel ismerkedhetnek meg, hanem a perm földtörténeti időszak képviselőivel is találkozhatnak látogatóink. Eme izgalmas időszak élővilágába most még több életnagyságú dinoszaurusz szobor között sétálva nyerhetnek betekintést. Megérkezett például a 24 méter hosszú Diplodocus párja is, aki 11 méter magasról kémleli az eget, de megtekinthető lesz az Euoplocephalus, a Mastodonsaurus és Kentrosaurusokkal is találkozhatnak.

              

 

              

Foglalkoztatósátrainkban a gyerekek idén is próbára tehetik ügyességüket, részt vehetnek egy életnagyságú dinoszaurusz-csontváz játékos feltárásában, a kisebbek kisméretű dinoszauruszokat is kifesthetnek, sőt, a foglalkoztató téren akár egy Maiasaura hátára is felmászhatnak.

              

A Veszprémi Állatkert Dinó Parkja a megnyitását követően az őszi szünet végéig, azaz november 5-ig várja minden nap a kalandra vágyókat. A dinoszaurusz kiállítás érvényes állatkerti belépővel ingyenesen látogatható.