Hírek

Projektzáró és évértékelő

2011-01-14

Tegnap késő délután ünnepélyes keretek között lezárult „A mi Állatkertünk: közös értékünk, közös élményünk” Tematikus turisztikai fejlesztések Veszprémben elnevezésű, 5 projektelemből álló pályázat.

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Dr Navracsics Tibor miniszterelnök – helyettes, Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Dr Temesvári Balázs a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója és Török László a Veszprémi Állatkert ügyvezető igazgatója. A felszólalásokban méltatták a megvalósult projekteket, és az új, megoldásra váró feladatokról is szó esett.

Egy közös koccintás után baráti hangulatú fogadáson vettek részt az Állatkert munkatársai, támogatói és a pályázatban együttműködő szervezetek képviselői az Afrika házban.

2009. május 6-án átadásra került a kialakításában és megjelenésében egyedülálló Csimpánzvilág, mely hatalmas a közönségsikerre tett szert. Ma már összesen 8 csimpánz él a télen – nyáron látogatható, a látogatók által üvegfallal elválasztott kifutókban. Július 17-én megnyílt az Európai Uniós fejlesztés 2. eleme, a Böbe majom tanodája oktató - és kiállítóház. A természet megismerésére, megóvására és megszerettetésére nevelés a célja a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt projektnek. 2010. Március 4.-én megnyitotta kapuit a Kölyök-dzsungel játszóház és terrárium, amely a kiskorú látogatók körében azonnal hatalmas népszerűségre tett szert. Szeptemberben 23-án került átadásra az Afrika ház, mely 4 zsiráfbikának ad otthont, a Veszprémi Állatkert 52 éves történetében először tekinthető meg ez a faj. November 18-án került műszaki átadásra a pályázat ötödik és egyben utolsó projekteleme, az Erdei Mesterségek Tanösvény, ahol régi bakonyi mesterségek, mint például: faszénégetés, mészégetés és gyantatermelés kerül bemutatásra.